Skip to main content

Posts

Showing posts with the label NSA

Az NSA botrány ahogy én látom – A politikai szál

Az NSA botrány ahogy én látom – A politikai szál „Horkanó zaj támadt belülről, aztán csönd lett” A. A. Milne: Micimackó Bevezetés Hosszabb szünet után megint nekifutottam egy összefoglalónak. A szünetnek két fő oka volt. Az egyik, hogy mivel kiszivárogtatás folyik, meg kellett várni, amíg megint összegyűlik annyi információ, amiről már érdemes írni. Utólag be kell lássam, hogy túl sokáig vártam. A másik, hogy jó ideig inkább politikai színtéren zajlott a botrány, és bár nem azt mondom, hogy ez kevésbé lenne fontos, SŐT, de – bocsássátok meg nekem eme személyes megnyilvánulás – engem sokkal kevésbé érdekel ez a vonal és ezért nem is tértem ki erre az első összefoglalóban. Ettől függetlenül úgy gondolom, megérett az idő egy újabb összefoglalóra, és most, minden viszolygásom ellenére, az unalmas politikai vonalról olvashattok nem keveset, hogy utána majd megint a technikai dolgokra összpontosíthassunk. A politikai vonal Az első nemzetközi/külpolitikai jellegű botrány a még 2009-...

Az NSA botrány ahogy én látom

Ezt az összefoglalót először facebookon  tettem közzé , majd később az androbiten is megjelent  egy kedves kollégámnak köszönhetően.  De gondoltam itt is megjelentetem utólagosan.      The world is a dangerous place to live     not because of the people who are evil,     but because of the people who don't do anything about it.                                                Albert Einstein 2013.06.06.           Hír:    Kiderült, hogy az USA kormánya több millió Verizon ügyfél hívásának adatait gyűjtheti össze egy titkos engedély alapján .    A magyarázat szerint, mivel csak a hívások metaadatait tárolták - ki kit hívott, mikor és mennyi ideig tartott a hívás - de magukat a hívásokat nem, és a metaadat nem minősül kommunikációnak, ezért nem volt szükség kü...